Két meccs után 1-1-re áll a bajnoki elődöntő, vasárnap a Kőbányai úton dől el, hogy a DVSC-Korvex vagy az FTC jut a fináléba.
2011. április 27., 13:23 (BA)
Látványos idegenbeli siker után elszalasztott lehetőség hazai környezetben, azaz egy meccsen dől el, ki léphet pályára az aranyéremért.
Megvolt a húsvéti szünet, kedden és szerdán két-két edzés szerepel a programban, utána napi egyet gyakorlunk – mondta a heti programról Köstner Vilmos. – Elég sűrűn találkoztunk a Fradival, március óta három meccset játszottunk, így nagy szakmai újdonságot nem fog nyújtani a vasárnapi meccs. Az lehet a nyerő, aki kevesebbet hibázik. Nálunk a második meccs első felében a védekezés agresszivitásának hiánya volt szembetűnő, harminc perc alatt kaptunk 22 gólt, s ez rengeteg. Amikor hátul váltani tudtunk, kihagytuk a ziccereket, éppen ezért a heti munkában főként a befejezésre fókuszálunk. Sérült, beteg nincs a keretben, Bulath Anita is közel teljes értékű munkát végez, bár még érzékenyebb a lába, és az edzettségében is van elmaradás a kihagyás miatt. Fontos meccs lesz a vasárnapi, hiszen a BL-ben való szereplés mindennél nagyobb hajtóerő, tudják a lányok, hogy ez mivel jár. Sajnálom, hogy az itthoni meccset elrontottuk, azóta is bosszant, hiszen általában ezeket a lehetőségeket még erősen tartalékosan is megragadta a csapat. A túlzott akarás nem párosult eredménnyel, ez pedig pánikot szült, ebből jöttek az újabb hibák. A harmadik meccsen fontos lesz a taktikai higgadtság, de a meccset nem a taktika, hanem az akarat fogja eldönteni. Ebben nem szabad lemaradni ellenfelünktől. Úgy vélem, a két idegenbeli sikert hozó meccs után nem lehet esélyesről beszélni, minimum egyenlő sansszal vehetjük fel a harcot a zöld-fehérekkel. Egyforma a tét mindkét fél számára, s nem bánnám, ha a vendéggyőzelmeket hozó sorminta folytatódna.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...