NBI 2013/2014DVSC-TVP-MTK Budapest 33-22

Vasárnap az év első bajnokija

Az MTK-Budapest ellen játssza első 2014-es bajnokiját a DVSC-TVP. A vasárnap este hatkor kezdődő találkozó nem csak az év eleji babona miatt lesz nagyon fontos a csapat számára.

2014. január 2., 14:51

Ahogy kezded az esztendőt, olyan lesz az egész éved – tartja a népi bölcsesség, melynek jegyében mindenképpen győzelmet várunk a debreceni lányoktól. Sőt, a két pont megszerzése mellett jó játékra is számítunk, hátha ilyen lesz az egész 2014-es év.

A január mindjárt sűrű és sorsfordító lesz, hiszen öt meccs vár a DVSC-TVP-re. A vasárnapi hazai találkozó után január 11-én, szombaton Dunaújvárosban lép pályára a csapat, január 17-én, pénteken az Eger látogat a Hódosba, január 22-én, szerdán Érden játszunk, míg január 26-án, vasárnap a Veszprém elleni hazai meccsel zárul a sűrű hónap.

- Ezt már többször is mondtuk a szezon folyamán, de ismét igaz, sorsdöntő meccsek várnak ránk – fogalmazott Varga József, a Loki vezetőedzője. – A hazai mérkőzéseket mindenképpen be kell húznunk, s még legalább egy pontot idegenben is kellene szereznünk az alapszakaszban. Akadnak kisebb sérülések, de mindenki ott lesz az MTK elleni találkozón, amely nem lesz egyszerű. Tipikusan az a meccs, amelyen csak mi bukhatunk, az MTK az esélytelenek nyugalmával léphet pályára. Az a budapesti meccsünkön is kiderült, hogy az MTK kellemetlen, szívós ellenfél. Ha az elején meg tudunk lépni, akkor könnyebb dolgunk lehet, ám a lehetőségeinket ki kell használni, hiszen a 26-24-re megnyert szeptemberi találkozón is voltak jó periódusaink, de ezekben nem tudtuk eldönteni a meccset. A védekezésünkben, pontosabban a védekezés szemléletében kell visszatérni oda, ahol a szezon elején voltunk. Többet kell ütközni és nem csak alibiből. Az a gond, hogy sok kiállítást kapunk, de főként butaságokért és nem kemény védekezésért. Az mindenesetre figyelmeztető, hogy mi kaptuk a harmadik legtöbb gólt, ezen kell változtatnunk, ha sikeresebbek akarunk lenni.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...