Az elmúlt évek során megszokhattuk, hogy ha a Loki női kézilabdacsapata nemzetközi kupameccset vív, megtelnek a Hódos Imre-sportcsarnok lelátói.
1996. március 23. - Hajdú-Bihari Napló (Kiripolszky Tamás)
Minden bizonnyal így lesz ez vasárnap is, amikoris a DVSC-Symphonia az Isztocsnyik Rosztov ellen mérkőzik az EHF-kupa elődöntőjében. Az összecsapás az eredeti időponthoz képest - a tévéközvetítés miatt - tíz perccel később, 11.40 órakor kezdődik.
A debreceniek számára nagyon fontos ez a találkozó, hiszen hanem tudják megvédeni az EHF-kupát és mondjuk a Magyar Kupában is idejekorán "elvéreznének", akkor nagy valószínűséggel ősszel csak a City-kupában indulhatnának. A lányok persze erről hallani sem akarnak, s mindent elkövetnek holnap, hogy jelentős előnyre tegyenek szert a rosztovi visszavágóra. A csapat edzője, Köstner Vilmos is bizakodó:
- Remélem, a játékosok kihozzák magukból a maximumot, ami mindenképpen elég lehet a győzelemhez. Ez a minimális elvárás. Jó volna hat-nyolc góllal többet dobnunk, mint ellenfelünk, de mint a Gudme elleni párharcunk igazolja, az sem lehet "életbiztosítás". Úgy érzem, az első meccs után nyitott marad majd a továbbjutás kérdése.
- Mindenki egészséges?
- A térdműtéten átesett Sándornén kívül igen. Bár szinte minden játékosnak van valami "bibije", amit az előző csaták során "szedett össze".
- Kikre kell különösképpen odafigyelniük Jeddiéknek?
- Az orosz együttes két meghatározó egyénisége a két válogatott átlövő, Verakso és Mozgovaja. Ha őket tudjuk semlegesíteni, "megfoghatjuk" a Rosztovot. Videón kielemeztük ellenfelünk két meccsét, melyeket az előző fordulóban a Rapid Bukaresttel vívott. Ennek alapján megállapítható, hogy az orosz kézilabdázónők termetesebbek a mieinknél, ám mindemellett mozgékonyak is. Viszont, ha nagy iramot tudunk diktálni, talán hamarabb elfáradnak. Éppen ezért gyors játékra törekszünk, s lehetőség szerint élünk majd a lerohanásos akciókkal. A hathatós kontrajátékhoz kiemelkedő kapusteljesítményre van szükség, Szamozvanovának tehát kulcsszerepe lesz.
Mint Komáromi Ákos szakosztály-igazgatótól megtudtuk, az elődöntőn horvát játékvezetői páros - Joszics és Rudics - fújja majd a sípot. A mérkőzésre a bérletek nem érvényesek, ám a bérleteseknek 11 óráig a rendezők fenntartják a helyüket. A sportcsarnok kapuit 10 órakor nyitják ki.
Vasárnap egy valaki nagyon fog hiányozni a DVSC-Symphonia együtteséből: Szopóczy Brigitta korábban a csapat egyik húzóemberének számított. Az anyai örömök elé néző válogatott kapus a meccs szünetében búcsúzik el a közönségtől.
Kiripolszky Tamás
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...