NBI 2021/2022DVSC-Schaeffler-Vasas SC 31-29

Vasárnap végre hazai meccs!

Több mint két hónap után újra saját szurkolói előtt léphet pályára a DVSC SCHAEFFLER. Vasárnap 18 órakor a Vasast fogadjuk a Hódosban!

2022. január 22., 16:06 - dvsckezilabda.hu

Akadt a magyar női kézilabdázásban olyan másfél évtized, amikor a Loki - Vasas csaták a bajnokság egyik legnagyobb rangadójának számítottak, az eredmény a dobogós helyezések szempontjából volt sorsdöntő. Azóta nagyot változott a világ, a piros-kékek most újoncként szerepelnek az NB I-ben, de eddigi produkciójuk tiszteletet parancsoló, hiszen három értékes győzelmet szereztek hazai pályán az Alba-Fehérvár, a Budaörs és a legutóbbi fordulóban a Dunaújváros ellen.

A DVSC SCHAEFFLER múlt szombaton Siófokon lépett pályára, s bár betegség, illetve sérülés miatt kulcsjátékosok hiányoztak, a debreceni lányok elhozták a két pontot a Balaton-parti városból.

"Nagy lökést adott a csapatnak, hogy foghíjasan is nyerni tudtunk Siófokon - emlékezett a múlt heti bravúros sikerre jobbszélsőnk, Arany Rebeka. - Most sem leszünk többen, de azt már bizonyítottuk, hogy a problémák ellenére is képesek vagyunk csapatként jól teljesíteni, így természetesen ezúttal is a győzelem a célunk! A Vasas újoncként várakozáson felül teljesít eddig a bajnokságban, energikus csapat, játékosai gyorsak lábbal. Jó mérkőzésre számitok, amelyen számunkra az a legfontosabb, hogy jó védekezéssel megállítsuk őket és minél több könnyű gólt szerezzünk."

A Hódos Imre Sportcsarnokban január 23-án, vasárnap 18 órakor kezdő a DVSC SCHAEFFLER - Vasas bajnoki mérkőzést Bujdosó Máté és Horváth Viktor vezeti majd. A találkozóra online (honlapunkon a Jegy és bérlet menüpont használatával) vehetik meg elővételben belépőjegyüket.

A mérkőzés napján, január 23-án, a Hódos Imre Sportcsarnok főpénztárában lesz jegyárusítás. Pénztárnyitás 16.45-kor, kapunyitás 17 órakor. A helyre szóló belépő 2000, a nem helyre szóló belépő 1500 forintba kerül.

A találkozót a Debrecen Televízióban és a Médiacentrum Debrecen YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésekre a hatályos szabályozás alapján a 18 éven felüliek csak védettségi igazolvánnyal, vagy a védőoltást igazoló EESZT mobilapplikáció segítségével, illetve igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával léphetnek be! Ugyancsak beléphetnek a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők felügyelete alatt álló kiskorúak.

Fontos tudnivaló, hogy a 2021. november 20. napjától hatályos 633/221. (XI. 18.) Korm. rendelet alapján kötelező maszkot viselni a zárt térben megrendezett sportrendezvény helyszínén.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...