KEK 2007/2008DVSC-Aquaticum-Rulmentul Brasov 30-30

Végig élt bennük a hit

Hatalmas küzdelem folyt a pályán, a mieink egy percre sem adták fel.

2008. február 10., 21:42 (DZ)

Gyűjtöttünk néhány nyilatkozatot a mai mérkőzés után. A 30-30-as döntetlent hozó KEK-találkozóról ezt mondták páran a főszereplők közül.

Kiss Éva: - Örülök neki, hogy ilyen sokan kijöttek erre a mérkőzésre. Az elején nem ment úgy a játék, de mi végig küzdöttünk és nem adtuk fel egy percre sem. Ez a csapat mindig akar, de a nemzetközi mérkőzéseken talán még inkább hajtunk a győzelemért. Nagyon nehéz visszavágóra számítok, de ott is hasonlóan jó meccset szeretnénk vívni a románokkal.

Szűcs Gabriella: - Nagyon sajnálom, hogy a végén nem sikerült nyernünk. Kár, hogy a játékvezetői döntések nem a mi javunkra kedveztek a meccsen. Mind a két együttes keményen küzdött, ezt vártam. Nehéz visszavágóra számítok, de nincs mese, ki kell hajtanunk magunkat ott is!

Benyáts Beatrix: - Nagyon elfáradtam a mérkőzésen. Az eddig látottakhoz képest most jól játszottunk. Még mindig sok labdát adunk el, az első félidőben ezért több gólt kaptunk lerohanásból. Erre majd kint nagyon oda kell figyelnünk. Mi mindig vissza tudtunk jönni ezen az estén, hatalmasat küzdöttünk. Kitettük a szívünket és végig élt bennünk a hit. Megpróbálunk jól felkészülni a visszavágóra a jövő héten.

Varga József: - Én a kispadról úgy láttam, hogy egy nagyon harcos Loki volt ma a pályán. Bízom benne, hogy a nézők is észrevették ezt. Jól küzdöttünk, de rengeteg nehézséggel kellett felvennünk a harcot. A csodálatos debreceni publikum segített hazai pályát varázsolni, ám az összes többi dolog nagyon brassói ízű volt ezen az estén. Egy ugyanilyen küzdős csapatot szeretnénk Brassóban is látni és majd kiderül, hogy az mire lesz elég.

Skaliczki László: - Egy nemzetközi szinten is magasan jegyzett csapat ellen játszottunk, s második félidei teljesítményünk, az ekkor mutatott hit és dinamizmus biztató lehet a jövőre nézve.

Mariana Tirca (a Brassó vezetőedzője): - Kemény csatára számítottam, s nem is csalódtam. Bár csapatommal nem vagyok elégedett, hiszen Debrecenben is győzni akartunk, ám támadásainkba sok hiba csúszott.

Az Alföld TV-ben hétfőn este 19.35-től Varga József és Szűcs Gabi fog vendégeskedni a 2hetesben.

DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...