A kihagyott helyzetek és a sok kapott gól miatt lehet hiányérzetünk, de nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER a dán sztárcsapat ellen. Ötgólos hátrányból várjuk a visszavágót.
március 21., 20:20 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Idegesen kezdett a DVSC SCHAEFFLER. Vagy túlpörögték a lányok a meccset, vagy a tét nyomta őket, mindenesetre technikai hibák, kimaradt ziccerek és hetesek jellemezték az első tíz percet. Szerencsére Jessica Ryde azért védett néhányat, így "csak" három góllal tudott elhúzni az Odense (5-2). Félelmetesen gyorsan zárt vissza a vendégcsapat, így lerohanásra akkor sem nagyon volt esélyünk, ha éppen sikerült kivédekezni a dánok támadását. Így aztán birkózni, erőlködni kellett minden egyes lőtt gólért. Ezzel együtt is sikerült tartani a lépést az ellenféllel, sőt közelebb is jöttünk a folytatásban. Újabb tíz perc elteltével már csak egy gól volt a hátrány. A félidő utolsó harmadában kicsit kicsúszott a talaj a lábunk alól. Védekezésben le-lemaradtunk, támadásban bizonytalanok voltunk, ráadásul Ten Holte is kiválóan védett (48% az első félidőben!!!), a dánok pedig átrohantak rajtunk, így a szünetre öt gól lett a hátrány.
Hetes, két perccel kezdtük a második félidőt, de sajnos nem mi lőttünk büntetőt, hanem a dánok, így a meccsen először, immár hat góllal vezetett az ellenfél. A folytatás sem alakult jobban. Az Odense ellenállhatatlanul és óriási önbizalommal játszott, míg a mieink mintha meginogtak volna. 40 percnyi játék után már kilenc volt közte. Kapaszkodott a Loki, küzdöttek, harcoltak a lányok, de csak nagyon rövid periódusokra sikerült felnőni a dán sztárcsapat szintjéhez. (A második játékrész közepéhez érve azért már csak le kell írni azt is, hogy a két játékvezető az esetek döntő többségében a mi kárunkra tévedett, csakhogy szofisztikáltan fogalmazzak.) Ennek ellenére - és le a kalappal a lányok küzdeni tudása előtt - megint sikerült felzárkózni, nyolc perccel a vége előtt már "csak" öt volt közte. Ennél közelebb sajnos már nem tudtunk jönni. Öt góllal nyert az Odense, így nagyon nehéz visszavágó vár a lányokra jövő héten.
Debrecen, 1800 néző. V: Picard, Vauchez (franciák)
DVSC: RYDE - Toublanc 4, HÁMORI 3, Szabó Nina 3, Tóvizi 2, Thorleifsdóttir 3, PETRUS 4. Csere: Placzek (kapus), Sercien-Ugolin 3 (3), Juhász Kata 3, Csenyánszki 1, IVANCOK-SOLTIC 5, Grosch 1, Vámos M. Edző: Szilágyi Zoltán
ODENSE: TEN HOLTE - Abdulla 3 (3), LEUCHTER 5, Ven der Vliet 3, Lysa Tchactchet 4, TH. RUSHFELDT DEILA 6, Halilcevic 1. Csere: FAUSKE 8, VALLE DAHL 6 (5), Aagot 1, Grundtvig. Edző: Jakob Vestergaard
Az eredmény alakulása: 8. perc: 2-2. 17. p.: 6-8. 27. p : 12-16. 35. p.: 15-22. 44. p.: 20-28.
Kiállítások: 8, ill., 6 perc
Hétméteresek: 9/8, ill. 4/3
Szilágyi Zoltán: - Bár nem tudtunk nyerni, nincs okunk a szégyenkezésre. Természetesen nem vagyok elégedett, főként a védekezésünkkel voltak problémák, nagyon sok gólt kaptunk. A támadójátékunk jobb volt, de így is kihagytunk tizenhat ziccert, ami nagyon sok. Bízom benne, hogy a visszavágón jobb teljesítményre leszünk képesek.
Jakob Vestergaard: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de a BL-ben, nincs könnyű meccs. A hazaiak kapusa főként a meccs elején remekelt, Ten Holte pedig végig jól védett nálunk. Hullámzó volt a mérkőzés, de nagyon örülök a győzelemnek, mert a Debrecent nagyon jó csapatnak tartom.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 4., 20:18
Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...
április 3., 18:00
A Szombathelyi KKA otthonában lép pályára április első szombatján, 18 órakor a DVSC SCHAEFFLER. Jó hír, hogy a vasi megyeszékhelyen visszatérhet a csapatba Jovovics Jovana. Tovább...
március 29., 18:27
Meseszerűen indult, de végül elmaradt a csoda Andersen szülővárosában. A DVSC SCHAEFFLER bravúros döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Tovább...
március 28., 18:45
Vasárnap délután négykor az Odense otthonában próbál meg csodát tenni a DVSC SCHAEFFLER. Tét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás. Tovább...
március 25., 19:53
Bajnokok Ligája tempóban és színvonalon játszott a DVSC SCHAEFFLER és ennek a NEKA fiataljai itták meg a levét. Szezoncsúccsal, 46 találatot szerezve és 27 gólos különbséggel nyert a Loki. Tovább...