Tizenöt gól a nyolcszoros BEK-győztes elleni meccsen.
2003. október 31. - Nemzeti Sport (B. A.)
Fotó: Czeglédi Zsolt

A debreceni Orbán Annamária (labdával) az utóbbi időben kirobbanó formában kézilabdázik, két mérkőzésen 25 gólt szerzett
Túlzás nélkül állítható, hogy az utóbbi napokban remek formában játszott Orbán Annamária, a DVSC-Valdor irányítója. A 21 éves játékos múlt pénteken a Spartacus elleni idegenbeli mérkőzésen tíz góllal járult hozzá csapata 19-18-as győzelméhez, szerdán a Hypo NO ellen (27-26) pedig erre a produkcióra is rátett egy lapáttal: tizenötször talált be az osztrákok hálójába. "Bevallom, már én is gondolkodtam rajta, hogy mitől megy ilyen jól a játék - kezdte Orbán Annamária. - Úgy érzem, jól sikerült a nyári felkészülés, s bár a bajnokság elején jobbára csak csereként léphettem pályára, ez nem vette el a kedvemet. Sőt, tudtam, ha lehetőséghez jutok, bizonyíthatok."
A székelyudvarhelyi származású játékos a Cornexi elleni meccsen a kispadról felállva lett nyerőember, azóta pedig a Loki támadójátékának egyik kulcsfigurája. A Hypo elleni rangadó előtt ráadásul jelentősen lecsökkent Balogh Zoltán vezetőedző variációs lehetősége, hiszen Mihaela Galai autóbalesete, a válogatott kerettag Szűcs Gabriella pedig ujjtörése miatt hiányzott. A debreceniek a kellemetlen előjelek ellenére győzték le a Hypo együttesét - köszönhetően többek között Orbán klasszis teljesítményének. "Nagyon izgultam a mérkőzés előtt, hiszen az ember ritkán játszhat a nyolcszoros BEK-győztes ellen, ráadásul a tévé nyilvánossága előtt - emlékezett a játékos. - Ráadásul tudtam, hogy a közvetítést Székelyudvarhelyen is sokan nézik, bevallom ez is növelte bennem a feszültséget. Aztán ahogy elkezdődött a mérkőzés, elszállt az idegesség, már csak a pálya volt, az ellenfél és a játék. Ritka az ilyen nap egy sportoló életében, hiszen majdnem minden sikerült, érthető, ha igazán még most sem hiszem el, hogy nyertünk! S, hogy otthon mennyien szurkoltak nekem, azt bizonyítja az a sok telefonhívás és sms, amit azóta kaptam."
A DVSC-Valdor 14-es számú játékosa már tizennégy gólnál járt, amikor alig fél perccel a befejezés előtt, 26-25-nél büntetőhöz jutott csapata. Orbán odaállt és belőtte, bebiztosítva ezzel a győzelmet. "Furcsa volt, hiszen máskor ennél sokkal nyugodtabb szituációkban is van bennem némi félsz a heteseknél, ezúttal azonban semmi negatív dolog nem jutott az eszembe - idézte fel az utolsó gól előtti pillanatokat Orbán Annamária. - Csak az volt bennem, hogy be kell lőnöm, s higgye el, belül tudtam is, hogy sikerül!"
A játékos szülőhelyén, Székelyudvarhelyen kezdett el kézilabdázni és Romániában nem is játszott máshol. A Hajdúnánás hívta Magyarországra, innen került 2002 nyarán a DVSC-Valdorhoz. "Rosszul kezdtük a bajnokságot, amikor pedig kezdtük elkapni a fonalat egyre kevesebben lettünk - mondta a Hypo elleni siker főszereplője. - Ez a siker is bizonyítja, hogy van tartása a csapatnak, hiszen meghatározó emberek hiányoztak. Vasárnap mindenképpen nyernünk kell az Esztergám ellen, hiszen nagyon kell a két pont, ráadásul akad törlesztenivalónk az első fordulóban elszenvedett vereség miatt. Ha sikerül, akkor jó pozícióban várhatjuk a folytatást, s remélem, elérjük célunkat, a négy közé kerülést!"
B. A.
Forrás: Nemzeti Sport
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...