EHF 1993/1994HK Viborg-DVSC-Symphonia 23-20

Világbajnoki döntősök erősítik a Viborgot

Ma, pénteken elutazott a vasárnapi első EHF-kupa-döntőre a DVSC-Symphonia

1994. május 6. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

Fotó: Iklódy János

A válogatott klasszis, Jeddi (balról) és társai bombagóljaira Viborgban is nagy szükség lesz

Fennállásának negyedik európai kupadön-tőjéhez érkezett a DVSC női kézilabdacsapata,amely DVSC-Symphonia néven szerepel egy év óta. Az előző mindhárom döntőtől vesztesként búcsúzott a Loki összesítésben, de ebben az is közrejátszott, hogy mindhárom alkalommal Debre­cenben vívták az első mérkőzést a magyarok, míg a visszavágóra idegenben került sor. A szeren­cse ezúttal a Debrecen mellé pár­tolt, hiszen a Loki külföldön kezd, május 8-án - vasárnap -magyar idő szerint este 7 órai kezdettel mérkőzik Dániában a Viborg együttesével.

A DVSC-Symphonia játékosai Komáromi Ákos vezetőedző irá­nyításával és Köstner Vilmos edző közreműködésével csütörtö­kön délután tartották meg utolsó edzésüket bizakodó hangulatban. Ma - pénteken - reggel 9 órakor kelnek útra autóbusszal Budapest­re és délután repülnek el Dániába. Mostani túrájukat a Karnevál Tours utazási iroda szervezi a Lord Gmk és a Simon and Wolf Kft. közreműködésével.

Komáromi Ákostól a Loki dön­tőbeli ellenfeléről, s erősségéről ér­deklődtünk, melyről a következő­ket nyilatkozta:

- A Viborg kifejezetten jó csa­pat, játékosai kiváló képességűek, az együttesre a sziporkázó táma­dójáték a jellemző. A kézilabdás hölgyek óriási optimizmussal ve­tik magukat a küzdelembe. A Viborgról két videofelvételt kaptunk meg Bagdi Lajos ügyvéd és a dá­niai magyar nagykövetség mun­katársainak segítségével. Mindket­tő a dánok Dijon elleni elődöntő­jét örökítette meg, amelyeket a Vi­borg fölényesen megnyert. Ezek­ből a szakmailag hallatlanul érde­kes és hasznos videofelvételekből megtudtuk, hogy igen jó a dánok kapusa, s a csapat nagyszerűen al­kalmazza a gyorsindítás-lerohanást. A szélső- és beállójátékuk tö­kéletes, azonban az átlövőik tudá­sát kevésbé ismerhettük meg, mert nyitottan védekeztek ellenük a franciák. Szeretnénk minél tisztesebb, szorosabb eredményt kihar­colni a hét dán válogatottal fel­álló Viborg ellen, hogy kupagyő­zelmi reményeinket idegenbenből hazatérve is megtartsuk.

Gurics Attila menedzser el­mondta, hogy szinte a Viborg fel­ér a válogatottal, hiszen négy játé­kosa is részt vett a novemberi vi­lágbajnokságon, amelyen Dánia a döntőben csak hosszabbításban kapott ki Németországtól. A skan­dinávok többek között 14 gólos különbséggel verték Magyarorszá­got.

A kapus Laurindsen, az átlövő Tanderup, a jobbszélső Rolling és a balszélső Hoffmann szerepelt a vb-n, s az utóbbi például kilenc gólt dobott a magyarok világválo­gatottja, Szilágyi mellett.

A vasárnap esti találkozót az osztrák Helmut Wille, Horts Vorderleitner játékvezetői páros irányítja, akik ebben a kupasoro­zatban a magyarok Volgograd el­leni mérkőzésén is közreműköd­tek. Az ellenőr német lesz.

A mieink közül Zupkó játéká­ra nem lehet számítani, őt Tarjáni helyettesíti a balszélen. A kezdő­csapat adott: Szopóczy - Horváth I., Jeddi, Katkó, Lajterné, Csapó, Tarjáni, míg a cserepadon csupa fiatal játékos foglal helyet: Deák M. (kapus), Horváth B., Halcsik, Rozsos, Buglyó. Az utolsó pillana­tig Szász Andrea áll készenlétben. A DVSC-Symphonia a vasárnapesti csata után másnap - hétfőn - kora délután érkezik vissza repü­lővel Budapestre és estefelé Debrecenbe autóbusszal, reméljük,hogy tarsolyában minél jobb ered­ménnyel.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...