Virág Erika: Flower-power!

- Egy 1989-es Csongrád Megyei Hírlapban rátaláltam a 14 éves Virág Erikára, aki helyből távolugrásban harmadik, tömöttlabda-lökésben pedig első lett a serdülők megyei bajnokságán. Ez már előrevetíti egy kézilabda-szélső adottságait...

- Kisteleken a Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, nagyon mozgékony kislány voltam, imádtam futkározni, fára mászni, ugrálni. Fociztam is. Komolyan atletizáltam, nagyon szerettem, több versenyen nyertem is. Ötpróbában az országos bajnokságra is kijutottam, a megyei megnyerésével. Aztán barátnőimmel együtt megkértük a testnevelő tanárunkat, Ónozó Istvánt, hogy szeretnénk kézilabdázni és ő ezt örömmel fogadta. Sokkal jobban éreztem magam a csapatsportban, egyéniben mindig izgultam! Hetedik osztályban csináltunk is egy kézilabdacsapatot, így kezdődött a pályafutásom, még kint szabadtéren, betonon. Nyolcadikban egy tornán vettünk részt, ahol Toókos György meglátott bennem valamit és a megyeszékhelyre, Szegedre csábított. A Széchenyi István Gimnázium testnevelés-osztályába nyertem felvételt, ahol a nevelőedzőm Mandl Gábor volt. Tőle nagyon sokat tanultam, a közös munka eredményeként meghívást kaptam az ifjúsági Európa-bajnokságra, amit Miskolcon rendeztek meg. Óriási élmény volt felvenni a címeres mezt, képviselni az országot. Negyedik helyen végeztünk.

- 5-10 centivel magasabb vagy egy átlagos szélsőnél. Jelentett ez előnyt?

- Épp az ifjúsági válogatottban lettem szélső, előtte átlövő voltam. A szélen jobban is éreztem magam és sikeresebb is lettem. Nem volt túl erős a lövésem, inkább a hosszú végtagjaim miatt magasabbra ugrottam és jobban tudtam helyezni a jövést.

- Mikor kerültél be a felnőtt csapatba?

- Érettségi után. A Szegedi ESK csapatában kezdtem meg NB I.-es pályafutásomat. Akkor nagyon sikeres női csapat volt ott, és volt kire "felnéznünk" nekünk fiataloknak: Utasi Ágota, Gát Klára. Vagy hogy debreceni kötődésű példákat is hozzak: Virincsik Anasztázia, Irina Szamozvanova.

- Szerintem kevesen emlékeznek már rá, de az tényleg egy erős csapat volt. A City-kupában elődöntőt játszottatok.

- Szlovák és horvát ellenfelet vertünk ki, csak a német Buxtehude állított meg minket. Én több játéklehetőséget remélve az újonc Kiskunhalashoz igazoltam, ahol 4 évet töltöttem és nagyon sokat tanultam, kész játékos lett belőlem. Edzőim között tudhattam Farkas Józsefet, akivel később még több csapatnál is dolgoztam. Közben bekerültem a junior válogatottba, későbbi nagyon nagy nevek közé (Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Kulcsár Anita, Lovász Zsuzsanna). A hazai selejtezőtornán - Litvánia és Svédország legyőzésével - kijutottunk az 1995-ös brazíliai világbajnokságra is, de sajnos anyagi okok miatt nem utazhattunk el. A szövetség szerint "a várható 10-11. helyért" 8 millió forint kifizetése aránytalanul sok lett volna... Elmondhatatlanul nagy csalódás volt. De kaptunk egy köszönőlevelet. Egyébként a következő "garnitúrát" már kivitték a vb-re, Elefántcsontpartra '97-ben. Ők valóban tizedikek lettek...

- A különböző netes forrásokban a mai napig úgy szerepel a junior vb, hogy "1981-1995: nem jutottunk ki"! Ez olyan szomorú. No, de lassan közeledünk Debrecen felé...

- Igen, még volt egy szezonom Szekszárdon, de a csapat anyagi gondjai miatt váltanom kellett és így kerültem DEBRECENBE. Nagyon jól éreztem magam itt és a város is a szívemhez nőtt. Bíró Imre személyében egy hihetetlenül motivált és elhivatott edzőt ismertem meg! Nagyon szeretetteljes és sikerorientált csapatot épített fel akkor, többnyire saját nevelésű fiatal játékosokból. Fantasztikus volt a közönségünk is, a Hódosnak egyedi varázsa van! A bajnokság 4. helyén végeztünk, ami az elvárható maximum volt az akkori FTC-Győr-Dunaferr "szentháromság" mögött. Többeket (Horváth Bea "Nyúl", Csirinyi Csilla, Nagy Kriszta "Pista") már ismertem az ifjúsági válogatottból. De az idősebbek is befogadtak, Jeddi Manyi, Borók Rita, Nyilas Tünde példát mutattak a sport iránti elhivatottságból, rengeteget lehetett tanulni tőlük. Vagy a kapuslegenda, Irina Szamozvanova, akinek sokszor csak "ejteni" lehetett, mert különben menekülhettünk előle... Nagyon szerettem velük együtt játszani. Nem utolsósorban pedig Debrecennek köszönhetem Kocsik Viktóriát, aki a mai napig is a legjobb barátnőm.

- Mégis Vácra igazoltál.

- A Lokinál akkoriban már inkább saját nevelésű játékosokban gondolkoztak. Így kerültem Vácra, ahová nagy reményekkel érkeztem. Páll Tibor volt az edzőm, akitől szakmailag még többet tanulhattam. Szintén jó játékoskerettel és motiváltan kezdtük a bajnokságot. Ígéretes bajnoki évnek néztünk elébe, amit viszont - nem találod ki - anyagi problémák nehezítettek.

- Érdekes, hogy az ezredforduló környékén, amikor a felnőttek Európa-bajnokok voltak, olimpiai ezüstérmesek, vb-másodikok, sőt, jöttek a junior eb- és vb-ezüstérmek is, az NB-I. mégis tele volt pénzügyileg küszködő csapatokkal. Spartacus-, Vasas-, DVSC-szintű gárdák is nagyon megszenvedték ezt a korszakot.

- Valóban. Főleg a kiscsapatoknál nagyon nehéz volt a helyzet, mindenki a túlélésért küzdött. Tehát a csapatváltásaim tényleg gyakorinak tűnnek, de abszolút nem vagyok vándormadár-típus, szívesen maradtam volna a csapataimnál, ha lehetett volna.

- Magyarországon "elfogyott" alólad a talaj?

- Igen, egy menedzser segítségével Németországba jutottam ki, egy Drezda melletti kisvárosban játszottam. A Sachsen egy Regional-ligás csapat, ahol nagy szeretettel fogadtak és jól is éreztem magam. Magánéleti és szakmai okok miatt jöttem haza, Hódmezővásárhelyre. A hazajövetelem okai között szerepel a korábbi edzőm, Farkas József és a régi baráti kapcsolataim a csapattársakkal (Asztalos Judit, Kósa Anikó, Baunok Bernadett, Huba Dóra és a másik, azóta is legjobb barátnőm: Vörös Henrietta).

- A sokszoros ifi- és junior-válogatottság után végül felnőtt válogatott egyszer sem lettél.

- Sajnos nem, de ebben az időszakban részt vehettem a B-válogatottal Győrben egy tornán, ami nagyon megtisztelő volt számomra, örök emlék.

- Viszont az élvonalban stabil játékos voltál, ahogy számoltam, 338 meccsen 768 gólt szereztél. Mikor érezted, hogy lassan elég lesz?

- Kiskunhalason 2005 után (azaz harminc fölött) már egyértelműen az idősebb és rutinosabb generációt képviseltem. Zsiga Gyula nagy szakmai tudásával még tudott új dolgokat is tanítani nekem, viszont már kevésbé bírta a szervezetem a terhelést, sérülés is hátráltatott.

- Régi edzőidről, Farkas Józsefről, Bíró Imréről, Páll Tiborról is tisztelettel, szeretettel beszélsz.

- Mert tényleg tiszteltem, szerettem őket. Mind nagyon jó pedagógusok voltak, tudtak motiválni.

- Hogyan zárult a pályafutásod?

- Veszprémben játszottam két szezont, ahol az NB I/B-ben elsők, majd másodikok lettünk. Az élvonalbeli szereplést viszont (akkor még) nem vállalta az együttes, így visszajöttem Kiskunhalasra és itt fejeztem be pályafutásomat 2011-ben, 36 évesen. Részben kisfiam születése miatt és persze a korom miatt is.

- Mivel foglalkozol civilben?

- Nem szakadtam el a kézilabdától, jelenleg gyerekekkel foglalkozom edzőként, amit nagyon szeretek! Kiskunhalason van leány és fiú U10-es csapatom. Az én kisfiam is ebben a csapatban nevelkedik és örömömre balkezes ő is.

- Nekik is, neked is sok sikert kívánok a továbbiakban!

- Köszönjük szépen!

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com