NBI 2010/2011DVSC-Korvex-Ferencváros 29-26

Visszavettük a második helyet!

Az idény legfontosabb meccsén végig remekül küzdve, hatalmas csatában szerezte meg a két pontot a DVSC-Korvex.

2011. március 4., 20:16 (BA)

Húsz perccel a kezdés előtt Bogi civilben sétált az öltözőfolyosón, Sopi pedig lázasan, otthon a tévé előtt várta a meccset. Buli ott melegített a többiekkel, de ő utoljára január 9-én játszott meccset. A Loki-tábor azonban megérezte, hogy a csapatnak most van a legnagyobb szüksége a biztatásra.

A fergeteges hangulatban Zácsik góljával kezdődött a meccs, vezetett a Fradi. Gabi hamar egyenlített, majd Szucsánszki hetese után újra a zöld-fehéreknél volt az előny. Ezen az estén utoljára. A fantasztikus napot kifogó Bogdanovics Anna vezérletével ugyanis fordított a DVSC-Korvex, s már nem is adta ki kezéből a vezetést. Igaz, komolyabb előnyt sem sikerült felépíteni, mert a Fradi rendre ledolgozta kétgólos hátrányát, ám megnyugtató volt a csapat teljesítménye.

Időközben Buli is pályára lépett, s bár mozgásán látszott a hosszú kihagyás, a 36. percben az ő góljával alakult 21-17-re az eredmény. Anna a 44. percben lőtte a 10. gólját, s mivel a kapuban Kiss Éva is elkapta a fonalat, úgy tűnt eldönthetjük a meccset. Évike Szucsánszki, majd Zácsik büntetőjét is kifogta, s ez nem tett jót a két válogatott kulcsember önbizalmának, ezzel együtt is elfogyott a négygólos előny, 11 perccel a vége előtt 24-24-nél kezdődhetett minden elölről. A kritikus szituációban Buli lőtt egy perc leforgása alatt két gólt, majd Mörci két hetesével már 28-24 volt ide.

A vége vastaps, örömünnep, visszavettük a második helyet a tabellán!

DVSC-KORVEX-FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 29-26 (16-15)

Debrecen 2000 néző. V: Dobrovits, Tájok

DVSC: Triffa – CSÁKI 4, Borbás 1, Hornyák D. 2, SZABÓ V. 2, BOGDANOVICS 11, Juhász G. 1. Csere: KISS É. (kapus), Mörtel 4 (4), Bulath 3, Kazai, Slakta 1. Edző: Köstner Vilmos

FTC: Pastrovics – KOVACSICZ 5, TOMORI 7 (2), Szucsánszki 3 (2), Szamoránsky P. 2, Zácsik 5, Szádvári. Csere: Abramovics (kapus), Németh Cs. SZARKA 4, Trufán, Balogh Barbara, Bari-Nagy. Edző: Elek Gábor


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...